A kála
Fehér Kála ( Zantadeschia aethiopica)
Néhány évvel ezelőtt kaptam anyukám szomszédjától egy kála tövet, s bár február környékén mindig volt rajta egy-két virág, igazából növényem csak sínylődött. Télen a pincelépcsőn sápadozott, nyáron a diófa árnyékában kókadozott. Mígnem tavaly nyáron én nagy elhatározásra jutottam, a kála pedig életmódot váltott…
Emlékszem tavasszal történt, mikor a kálát a telelőhelyéről, pincéből felhoztam két levélkéje volt, ami ernyedten lógott ki a cserepéből. Nagyon megsajnáltam, s azon gondolkodtam, hogy ennek a növénynek az őse Dél-Afrika mocsaraiból érkezett, tehát nyomorúságának oka a fényszegénység mellett a vízhiány lehet. Fogtam tehát a kálát, s beletettem a kerti tóba, a mocsári gólyahír mellé, úgy, hogy gyökereit ellepje a víz, levelei pedig jócskán a víz felett legyenek.
A tó az ablakból
A meleg tavaszi napsütésben, a tavacskában egy hónap alatt a kála hatalmasat fejlődött.
A kála a tavacskában, háttérben vizimentával
A nyáron rengeteg sötétzöld levelet fejlesztett, burjánzott az egész növény.
Elérkezett az ősz, s még 0 °C körüli hőmérsékleten is kinn maradt a növényke, de már akkor elkészült a folyosón méltó helye, ahova az első komolyabb fagyok előtt be is költözött.
Beköltözése után két hét múlva jelentek meg az első bimbók rajta, azóta folyamatosan virágzik a család legnagyobb örömére.
Még vendégségbe is vittünk néhány virágszálat belőle, s csodálatos módon a letört virágszálból is virág tört elő!
Hajrá kála kedvelők!
Nyáron sok víz, és napfény, ősszel egy kis hideg, s télen virágpompába borul kedvencünk.
Kapcsolódó írások
Megosztás
Tárgymutató ehhez az íráshoz: fehér virágú, Kála, kerti tóba, napra, Zantadeshia
