Nemcsaktuja

Fű, fa, virág, kert

Kerti tó mellé


haranglábak

Haranglábak az esőben

 

A késő ősz, és a tél a kertész számára a számadás, az összegzés ideje. Sorra veheti mit csinált, látott, fényképezett, leszűrheti a tanulságot, tervezgethet, új ötletek, lehetőségek után kutathat az előző évek tapasztalatai alapján. A képeket rendezgetve arra gondoltam, hogy felvillantok néhány lehetőséget, azokból a kevés gondozást igénylő növényekből átnyújtok egy csokrot, amelyek teljesebbé, természetesebbé tehetik egy kerti tó képét, környezetét.

 

 

 

Salátaboglárka

Salátaboglárka

Kezdjük a márciussal, mikor az első a napsugarak hatására megnő a kertészkedő kedv. A korán nyíló salátaboglárka szépítheti a tó környékét, nagy csoportokba ültetve, ráadásul ehető levelei salátának is jók. A leveleket még fiatalon szedjük, a nagyobb levelek kissé kesernyésebbek. ( Alacsony, 10 cm magas, nagyon gyorsan benövi tavasszal a szabad felületeket, nyárra visszahúzódik.)

Húsos som

Húsos som

Kissé távolabb, a tótól, nagyobb kertekben díszíthet az ágas-bogas som. A húsos som virágai az elsők a között virágoznak, s ehető piros termései ősszel díszítenek.

Sárga íriszek

Sárga íriszek

Áprilisban -májusban nagyon szépek a sárga, egyszerű virágú íriszek, (nagyon terjedő tövűek, ezért ha nem akarjuk ritkítani, 1m távolságot is hagyhatunk) bozontos sötét levelű boglárkával játékossá téve, vagy elegáns szürkéskék levelű szeplőlapuval (Cerinthe).

Íriszek

Íriszek

Ranunculus

Boglárkák

Boglyas boglárkákból választhatunk nedves réteken őshonos zabolátlan ötszirmút és nemesített, kultúr többszirmút, kék évelő nefelejccsel.

A lila virágú, rövid életű, de intenzív színű lila ökörfarkóró vihet mozgalmasságot a sok sárga közé május-júniusban. Hosszan tartó virágzást ne várjunk tőle, de lazítja, dinamikusabbá teszi az összképet.

lila ökörfarkórói a

Lila ökörfarkóró

Június- júliusban virágzik a tömör bokrot képező lizinka, (60-80 cm magas, kb. 60 cm széles) mellette sásliliomok pompázhatnak többféle színben.

Lizinka

Lizinka

Feltétlenül ültessünk lángvirágot. (Kb. 90 cm magas, hámas-négyes csoportba, 50 cm távolságra). Édes, fűszeres illata még élménydúsabbá teheti az augusztusi éjszakákat tavunk partján. Ne feledkezzünk meg a füzényről se. Természetes vizeink partján is virágoznak messziről világító lila virággyertyái.

Lángvirágok és füzény

Fehér lángvirágok, lila füzénnyel

Nagyon hálás talajtakaró a kékgyökér. Virágai kékek, melyek augusztus- szeptembertől virágoznak; ősszel még pirosra színeződő levele is díszít. Tavasszal későn hajt ki, ezért nyugtassuk meg párunkat: nem halt ki, csak még alszik!

kékgyökér

Kékgyökér

Az apró, 30 cm-es Veronikák kedves csoportjai virágozhatnak még októberben is a tó körül. Tömör, kompakt megjelenésű, 20-30 cm-es távolságokra ültessük.

Veronica

Veronica


Kapcsolódó írások

Megosztás

Tárgymutató ehhez az íráshoz: , , , , , , , , , , , , ,

Hozzászólás írása

 

 

Creative Commons Licenc