Nemcsaktuja

Fű, fa, virág, kert

Padlizsán

Padlizsán

Padlizsán

 

A lila padlizsán Amerikából jött, rokonaival a paradicsommal és a sárga, zöld, piros húsú paprikákkal együtt.

Igazi “nyár gyermeke”. A meleget, a napfényt, sok vizet és a jó tápdús földet szereti.

Májusban, langymeleg földbe, a fagyveszély elmúltával ültettem két aprócska palántát, melyek egy, az ablakpárkányra tett cserépből hajtottak ki.

 

 

A cserép eredeti gazdája, valami kényes szobanövény volt, kimúlása után az üres cserép árválkodott a párkányon. Gondoltam egyet, s kíváncsiságból elültettem néhány tojásgyümölcs magot. Arra voltam kíváncsi, vajon tetszik-e, ízlik-e majd a gyerekeknek?

Padlizsán

Padlizsán

Júliusban hozta első termését, a lányok fel is figyeltek a színére és érdekes formájára, boldogan hozták, micsoda különleges növényt találtak. Aztán cukkinivel együtt hagymán párolva, tésztával, tejföllel meg is ették.

Zöldségtál

Zöldségtál

Csodálatos lilás- zöldes maga a növény is, nagyon jól mutat a piros levelű bazsalikommal, piros- és sárga húsú paradicsomtövek mellett. Elé fodros levelű petrezselymet is ültethetünk, így festői összhatás érhető el.

Bazsalikom

Piros levelű bazsalikom


Kapcsolódó írások

Megosztás

Tárgymutató ehhez az íráshoz: , ,

Eddig 4 hozzászólás született a fenti íráshoz:

  1. 2011. szeptember 25. 12:07

    Léna

    Nekem mindig kiszárad hiába locsolom. nem tudom mit rontok el. Ha meg terem, nagyon kicsinyke lesz a gyümölcs….

  2. 2011. szeptember 26. 22:17

    Judit Judit

    Előfordul, hogy a locsolás miatt megkeményedik a föld, és a víz elfolyik, nem jut el a gyökerekhez. Ezért többször meg kell lazítani, óvatosan a tő körül a földet, ez a művelet, mármint a kapálás felér egy locsolással is. Mulcsozással is megpróbálkozhatunk, vagyis a töveket levágott fűvel takarjuk, még jobb egy kis csalánnal. A kis méretű termés tápanyaghiányra is utalhat ezen segíthet egy kis tápoldat, vagy komposzt, esetleg trágya.

  3. 2012. április 24. 08:33

    Péter József

    Szép napot!
    Hol szerezhető be lótuszvirág mag?

  4. 2012. április 24. 17:45

    Judit Judit

    Kedves József!
    Olyan szárazirág-kereskedésekben, ahol kiszolgálnak magánembereket is, nemcsak nagykereskedőket. (Általában ma már ez nem probléma.)
    Nagyobb kiszerelésben árulják, a képen látható magházakat, nagyon szép szárazvirág díszek.
    A nagyobb méretűekben csíraképes mag található. Az jelent problémát, hogy csak kevés magot találunk magházanként egyet, vagy egyet sem, ezért egy kicsit válogatni, tapogatni kell a csomagokat, s ezt nem nézik mindig jó szemmel.

Hozzászólás írása

 

 

Creative Commons Licenc