Nemcsaktuja

Fű, fa, virág, kert

A hihetetlen kagylóvirág

KagylóvirágZöld virágú, illatos, különleges kagylóformájú virágtakaró levelekkel, 60-100 cm magas, kicsit tüskés hiszen, Nyugat-Ázsiában gyomnövény, s így szúrósan, a legelésző állatoknak elmegy a kedvük a kóstolgatásától.

 

 

 

 

Egy könyvben pillantottam meg először a fotóját, annyira különleges, és szokatlan volt a virágformája, hogy azt hittem a nemesítők műve. Aztán kiderült, hogy, hogy a legnagyobb nemesítő, a természet tökéletes alkotása.

Kagylóvirág közelrőlSokáig kellett kutatnom, amíg rátaláltam a magjára, és bizony egy zacskónyi magból csak három növényke fejlődött ki, pedig óvtam-védtem, magtálcába vetettem, öntöztem a magokat, biztosítottam a napot, a meleget, a nedvességet. Teltek, múltak az évek, és az egyéves növénykék megöregedve és megbarnulva a földre hullatták magjaikat, tavasszal egyre több növényke nődögélt, ebben az évben már kb. 25 tő a három növény ükunokái virágoztak a kertben. Az átültetést nehezen tűrték, karógyökereik miatt, ezért ha megszedtük fekete magjait magtálcába vessük márciustól-májusig, és ha két, három levélkéje kinő ültessük óvatosan a földlabdával együtt állandó helyére 20×20 cm távolságra,vagy hagyjuk, hogy a növény szórja el magjait.

Kagyló alakú csészelevelei ugyanolyan színárnyalatú mókásan szétálló fellevelei adják különlegességét és díszítőértékét.

A meleg, napfényes kertrészleteket kedveli, bírja a szárazságot is. Magjai fagytűrőek, ez nem is csoda, hiszen őshazájában kemény az élet.


Érdekes, fanyarul citromos illata van az egész növénynek. Ezt egyesek kedvelik és pot-poutrit készítenek a zöld, jól szárítható csészelevelekből, mások túl töménynek tartják illatát. Állítólag száraznövényként is felhasználható, nekem még nem sikerült úgy megszárítanom, hogy a csészelevelek a száron maradjanak. Vágott virágnak rövid életű, a kertben viszont sokáig szép marad. Szára eldőlhet szeles időben, de felfelé növekszik újra.

Mivel az egész növény világoszöld ezért minden színnel társítható, sőt a színes növények kiemelik a zöld háttér előtt. Szomszédként kicsit agresszívan viselkedik, ránőhet más növényekre, elnyomhatja a gyenge szárú, apróbb növénykéket, ezért érdemes erős szárú, hasonló magasságú virágzó évelőkkel társítani.

Kapcsolódó írások

Megosztás

Tárgymutató ehhez az íráshoz: , ,

Hozzászólás írása

 

 

Creative Commons Licenc